Welcome to the
Photojungle

A STÚDIÓRÓL

Kislányom születése nagymértékben hozzájárult második szerelemgyermekem – a stúdió – létrehozásához. Régi szenvedély a fotózás az életemben, azonban soha nem volt alkalmam elég időt áldozni az oltárán, mivel a „polgári” foglalkozásom szintén teljes embert kívánt. Mikor várandós voltam és szerettük volna megörökíteni ezt a csodás állapotot, egyszerűen nem találtunk megfelelő stúdiót.
A kívánságom az volt, hogy olyan legyen, mintha a természetben lennénk, zöld és buja növényzettel, színekkel, élettel teli…
Kültéri helyszín nem jöhetett szóba egyrészt nem adottak azok a feltételek, mint egy professzionális stúdióban, sem technikai, sem kényelmi szempontból, másrészt, akinek már volt baba a szíve alatt tudja, hogy a nyári fullasztó meleg az utolsó, amire egy kismama vágyik. Így valósult meg az a fotózás kedvenc jógastúdiómban, azonban a hiányérzet ott maradt… Eljött az első karácsonyi családi fotók elkészítésének az ideje. Az igényeim nem változtak, azonban továbbra sem volt meg AZ a bizonyos stúdió. Ekkor már tudtam, hogy itt az ideje egy újabb álmom megvalósításának.

Modern, új helyszín, kényelmes parkolás, csodás panoráma a Citadellára, professzionális, a legújabb technológiával rendelkező felszerelés, zöld növényzet, hűsítő szellő, dzsungel életérzés, levelek, flamingók, különböző stílusú fotóállomások, design bútorok, finom kávé, színjátszós buborékok hada a legkisebbeknek, indiánsátor, boldogságkapu, lelket simogató zene….
Fogadjátok tőlem szeretettel!

B88 photostudio, azaz üdvözöllek a fotódzsungelben!

Dr. Simon-Csontos Bettina
Stúdióvezető

Ajándékutalvány csomagjaink

Személyes, egyedi, különleges ajándék karácsonyra!

Lepd meg szeretteidet egy exkluzív fotósorozattal és töltsd fel őket a gyönyörű képek adta önbizalommal. Nálunk ajándékozottad egy életre szóló élményt szerezhet, amit még az unokáknak is örömmel mutogathat majd. Válassz csomagjaink közül most kedvezményesen!

Villám csomag

– 30 perc stúdiófotózás
– 8 db retusált kép
– Online képgaléria
– Tartalmazza a stúdió bérleti díját
– Egy főre vonatkozik

Flamingó csomag

– 1 óra stúdiófotózás
– 12 db retusált kép
– Online galéria képekből
– Fotómontázs ajándékba
– Stílustanácsadás a fotózáshoz kapcsolódóan
– Tartalmazza a stúdió 8.000,- Ft-os bérleti díját
– Csomag árából most 3500,- Ft kedvezmény

Dzsungel csomag

– 1 óra stúdiófotózás
– 25 db retusált kép
– Online galéria a képekből
– Fotómontázs ajándékba
– Stílustanácsadás a fotózáshoz kapcsolódóan
– Tartalmazza a stúdió 8.000,- Ft-os bérleti díját
– Csomag árából most 5500,- Ft kedvezmény

Az utalványok március 31-ig válthatóak be.

Hozzánk biztonsággal elküldhetitek szerettetiteket, légcserés-fertőtlenítős rendszerünk továbbra is működik, emellett folyamatosan fertőtlenítünk.

Technika

Stúdiónkban minden igényt kielégítő, professzionális eszköztárral járulunk hozzá a tökéletes fotók és videók elkészítéséhez. Az alábbiakban áttekintheted stúdióeszközeinket, melyek teljeskörű használatát a bérleti díj tartalmazza.

Szolgáltatások

Stúdió bérlés fotózásra

– Modern épületben 170 nm-es stúdió
– 8 különböző fotó helyszínnel, amely lehetőséget nyújt különböző stílusú képek készítésére
– Modern iroda áll rendelkezésre kívánság szerint, üzleti portrékhoz
– Smink állomás, állítható színhőmérsékletű és erősségű fénnyel ellátott sminktükörrel, led körlámpával
– Design bútorok
– Váróhelyiség
– Női öltöző és mosdó pelenkázó sarokkal
– Férfi öltöző és mosdó
– Klimatizált, légcserével ellátott helyiségek

A bérleti díj magában foglalja az összes technikai eszköz korlátlan használatát a bérlés időtartamára

Stúdió bérlés videózásra

– Modern épületben 170 nm-es stúdió
– 8 különböző helyszínnel
– Smink állomás
– Különböző hátterek, többek közt chroma green Colorama háttér
– Váróhelyiség
– Női öltöző és mosdó pelenkázó sarokkal
– Férfi öltöző és mosdó
– Klimatizált, légcserével ellátott helyiségek

A bérleti díj magában foglalja az összes technikai eszköz korlátlan használatát, a bérlés időtartamára

Stúdió bérlés eseményekre és workshopokra

– Modern épületben 170 nm-es stúdió
– 8 különböző helyszínnel
– Smink állomás
– Váróhelyiség
– Női öltöző és mosdó pelenkázó sarokkal
– Férfi öltöző és mosdó
– Klimatizált, légcserével ellátott helyiségek
– Igény esetén székek és rendezvényasztalok

Kérd egyedi ajánlatunkat!

Árak

Stúdió bérlés üzleti portré készítéshez
Bevezető kedvezményes ár
8.000,- Ft/óra

– 1 órás bérlési idő
– Papír hátterek és a technikai eszközök használata (a stúdió többi állomására, hátterére nem vonatkozik)
Technikai felszerelések teljeskörű használata

* Áraink az ÁFÁ-t nem tartalmazzák. Stúdiónkban csak helyszíni készpénzes fizetésre van lehetőség. Nyitvatartási időn kívüli bérlés esetén kérd egyedi ajánlatunkat.

Stúdió bérlés fotózáshoz / videózáshoz
Bevezető kedvezményes ár
8.000,- Ft/óra

– A stúdió egészére vonatkozó bérlés
– Mind a 8 helyszín egyidejű használata
Technikai felszerelések teljeskörű használata

* Áraink az ÁFÁ-t nem tartalmazzák. Stúdiónkban csak helyszíni készpénzes fizetésre van lehetőség. Nyitvatartási időn kívüli bérlés esetén kérd egyedi ajánlatunkat.

Stúdió bérlés egész napra
Bevezető kedvezményes ár
50.000,- Ft/nap

– A stúdió egészére vonatkozó bérlés
– Mind a 8 helyszín egyidejű használata
Technikai felszerelések teljeskörű használata

* Áraink az ÁFÁ-t nem tartalmazzák. Stúdiónkban csak helyszíni készpénzes fizetésre van lehetőség. Nyitvatartási időn kívüli bérlés esetén kérd egyedi ajánlatunkat.

– B88 Photography –

Fotózással és csomag árakkal kapcsolatosan érdeklődjetek elérhetőségeink egyikén!

Galéria

Naponta frissülő tartalmakért, akciókért, nyereményjátékokért kövess minket közösségi oldalainkon!

Kérdésed
támadt?

Keress minket bizalommal elérhetőségeink bármelyikén, vagy küldj üzenetet az alábbiakban! Kollégáink 24 órán belül felveszik veled a kapcsolatot! Időpontfoglalással kapcsolatban az Időpontfoglalás menüpontot keresd fel!

ELÉRHETŐSÉGEK

B88 Photostudio
1095 Budapest, Soroksári út 138.-142.
1. emelet

+36 20 468 2594
info@b88studio.hu

Megközelítés
Stúdiónk a modern, újonnan kialakított Illa Irodaház 1. emeletén helyezkedik el. Az irodaház bejáratát a KFC gyorsétterem mellett találod, amely körül kényelmes, ingyenes parkolás biztosított. Igény esetén fedett garázsunkban történő parkolásra is lehetőség van, azonban ezt kérnénk előre jelezd számunkra. A stúdióba akár lift segítségével juthatunk el, melyből kiszállva logónkkal ellátott tábla navigál városi dzsungelünk bejáratához.

LEGFRISSEBB HÍREKÉRT ÉS KEDVEZMÉNYEKÉRT

Kövess minket közösségi média oldalainkon!